Máté evangéliumának 11. fejezete

Mt. 11, 1-30. Keresztelő János kérdése és Krisztusnak róla való bizonyságtétele

1-2. Keresztelő János a fogságban hallott Krisztus cselekedeteiről, és elküldte két tanítványát hozzá: „Te vagy-é az, a ki eljövendő, vagy mást várjunk?”

Miért éppen János teszi föl Jézusnak ezt a kérdést, aki bizonyságot tett Isten elsődszellemének lényegiségéről: „Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó…” (Mert mélyen alatta vagyok az ő szellemi fokozatának.) „…ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.” Vagyis az Atyától kapott erővel és hatalommal.

Elfelejtette volna János, amikor Jézus a megkeresztelése után kiemelkedik a vízből, és „az egek megnyilatkozának” és látja az Istennek lelkét Jézus vállára szállni galamb képében, és hallja az égi hangot: „Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.” Ezek után éppen János teszi föl Jézusnak ezt e kérdést. Mi lehet ennek a célja?

Isten dolgai egyetlen teremtett lény előtt sem világosodnak meg azonnal. Céltalannak, érthetetlennek látszanak, mint János esetében is. Isten nem mutatja meg azonnal a szándékait, mert nem értenék meg. Csak akkor lesznek azok világosak és egyértelműek a teremtmények számára, ha már látszik a következmény, amely csatlakozik az előzményhez, így téve érthetővé azt. Vagyis ha a következmény megvilágosítja az okot, mi teremtmények csak akkor tudjuk azt megérteni.

Tehát akkor miért kellett Jánosnak föltenni ezt a kérdést?

Elsősorban azért, hogy alkalma legyen Krisztusnak rámutatni azokra az egyértelmű jelekre, amelyekről felismerhető, hogy Ő a messiás. Továbbá azokra a cselekedetekre, melyekre egyetlen ember sem képes. Hogy az emberek figyelmét ráirányítsa a tanításaira, melyeket csak Ő tudott így tanítani, mert senki más nem bírt az ehhez szükséges erővel és bölcsességgel. Mindennek pedig az volt a célja, hogy az Ő lényegiségét és isteni küldetését kellő megvilágításba helyezze.

4-6. „És felelvén Jézus, monda nékik: Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, a miket hallotok és láttok:

A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangyéliom hirdettetik;”

Jézus nem mondta egyértelműen, hogy Ő a Messiás, hanem arra próbálta rávezetni János tanítványait és a többi embert is, hogy lássanak, halljanak, vizsgáljanak, ítéljenek és következtessenek.

Mi is erre buzdítunk mindenkit, aki befolyásolva a kétely szellemétől megkérdőjelezi, hogy most valóban Krisztus szellemében működik a spiritizmus az emberek között. Boldogok, akik benne meg nem botránkoznak!

7-10. Fontos volt keresztelő János helyes megvilágításba helyezése, hogy rajta keresztül jobban felismerjék Jézusban a Krisztust. „Ímé én elküldöm az én követemet a te orczád előtt, a ki megkészíti előtted a te útadat.”

János nem volt próféta, nem jövendölt meg semmit. Lepecsételte a régit, és rámutatott az újra, aki már ott volt az emberek között, és akiről Isten tett bizonyságot: „Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm”.

János megpecsételte a formát, az Ószövetséget, egyben rámutatva Jézus szellemére: „Ímé az Isten Báránya!” (Jn. 1, 36.). Akit kerestek, aki elhozza nektek az újszövetséget, a tűz, illetve szellem keresztségét.

11. Jézus bizonyságot tesz Keresztelő Jánosról: „az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de a ki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál.” Keresztelő János így nyilatkozik magáról, illetve Jézusról: „de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó”.

Ezekből a kijelentésekből egyértelműen kifejeződik a Messiás lényegisége. „De a ki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál” (Keresztelő Jánosnál). Vagyis Keresztelő még nem érte el az eggyé válást (az Isteni szférát), az összhang tűzhelyét. Ahhoz, hogy valaki elérje az üdvözítő összhangot, az összes törvény betöltése kevés, ahhoz valami plusz még hiányzik.

12-14. „A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt.” Isten kegyelme újból megnyílt, és engedi magát vonzani. Azok az erőszakosok, akik képesek legyőzni a bűnt, és hatalmuk alatt tartani. Ők tudják magukhoz vonzani Isten országát.

Az ellentét, mint lázadó soha meg nem igazulhat egyedül a törvény betöltése által, hogy visszatérhessen elveszett hazájába, és elveszett jogait visszaszerezhesse. Ahhoz szükség van az Atya kegyelmére, aki ellen fellázadt. Kegyelem nélkül kiengesztelődés nem lehetséges. Csak aki hű marad, az igazulhat meg egyedül a törvény betöltése által.

A lázadó ellenben rá van szorulva a kegyelemre, a megbocsátásra, a kiengesztelésre. Ezeket pedig elhozta Krisztus az evangéliumban és az ő áldozatában. Benne lett megtestesítve a mennyei Atya kegyelmének kiáradása, megbocsátása és kiengesztelődése, amely az evangéliumban lett törvénnyé.

16-19. ”De kihez hasonlítsam ezt a nemzetséget?” Így szól Jézus a földi emberekhez, mert János betöltötte a formát, ezért lefejezték, Krisztus betöltötte a szellemet, s a világ nem akarja megismerni, megtagadja és kigúnyolja. A világ fiai csak az ítélet után ismerik föl hibáikat, vétkeiket, mert mindig a következmény világosítja meg számukra az előzményt, vagyis az okot. Az ember, mint mélyen bukott szellem soha sem ismerheti föl a cselekedeteinek következményét addig, amíg az le nem győzte, tökéletesen le nem gyűrte. Csak saját veszteségén, tapasztalatán okul és tanul.

20-24. „Jaj a meg nem térő városoknak”

Jaj nektek, akik eltaszítjátok magatoktól az igazság szellemét, ami bizonyságot tesz Krisztusról és az Ő evangéliumáról. Ellenben előnyben részesítitek a hazugság és a szemfényvesztés szellemét, amely anyagi javakat és képzelt élvezetet ígér nektek, és felemeli szavát Krisztus és az evangélium ellen.

Jaj nektek médiumok, akik követitek a hamis szellemeket, és a szellemi adományokat pénzért hasznosítjátok, így az embereket félrevezetitek, hogy a fizikai életben, és ne az erkölcsi dolgokban keressék az igazságot.

Jaj nektek tudós férfiak, akik a spiritizmusban rejlő isteni elemet, mint tudománytalant elvetitek, és egyoldalú rendszereket állítotok fel, megtévesztve ezzel a laikusokat.

Jaj nektek teológusok, akik elvetitek a spiritizmust, mint az ördög művét, anélkül, hogy azt behatóan megvizsgálnátok. Sok millió hívő embert elzártok a fejlődéstől, és kigúnyoljátok azokat, akik meg vannak győződve annak valódiságáról.

25-30. Így kiált föl a Megváltó: „Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura”, hogy elrejtetted a világi bölcsek és az értelmesek elől a szellemiség lényegének megértését, nehogy teljesen anyagiassá tegyék. Ugyanakkor kinyilatkoztattad azt a kicsinyek és a laikusok előtt, akik megbecsülik, hamisítatlanul megőrzik, szellemi tisztulásukhoz felhasználják, s ily módon készítenek egy szilárd épületet, hogy abban osztályra és felekezetre tekintet nélkül Téged imádjanak szellemben és igazságban.

Alulról fölfele történik az építkezés, a kicsinyek, a szerények ássák meg az alapot, illesztik egymáshoz a köveket, s építik meg a béke templomát, hogy egykor a nagyok és büszkék lakhassanak benne. Hogy erre képesek legyenek, megerősítést kell kapniuk attól, akinek az Atya mindent átadott: a világ Messiásától, az őstörvény hordozójától, a világteremtés támaszától. Aki magához hívja azokat, akik belefáradtak a világ gúnyolódásába, akikről lemondott a tudomány, akiket elátkoztak saját egyházaik, és így szól hozzájuk:

„Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” Megmutatja nekik a szellem életét sok lefokozottságon keresztül azoknak megnyilatkozásaiban, akik egykor, mint emberek éltek itt különféle állásokban, és megadja nekik a tehetséget ahhoz, hogy megértsék a valódinak, az örökkévalónak világát, és felismerjék saját szellemi céljukat, mely kárpótolja őket minden földi szenvedésért és békét ad lelkeiknek. (100%.)

/Forrás: Jézus Által az Atyához/