2. Az Atya és Jézus egyek, de nem azonosak!
Ha az Atya önmaga testesülne meg lénye egy részének kihelyezésével, akkor azonos éntudattal kellene rendelkezniük. De ha a teremtmény a Fia az Atyának, akkor ő önálló egyéniség, és független éntudattal rendelkezik.
A bjk. freeweb. hu Biblia magyarázatában azt olvastam, hogy az Atya és Jézus egy.
„Maga az Atya Isten jött el a földre, az ember Jézus Krisztusban. Az Ő lényének Krisztusba kihelyezett része viszont látható volt az Ember Fiában…”
Az Atya és Jézus egy című fejezetben ennek a kijelentésnek az értelmezésével nem értek egyet.
A továbbiakban azt a következtetés vonja le, hogy „Az Ő lényének Krisztusba kihelyezett része viszont látható volt az Ember Fiában, de az Isten dicsősége nélkül.”. Később ismét arra a következtetésre jut, hogy „…Isten megoszthatja önmagát – hisz mindannyiunkban Isten lelkének része van…”
Következtetése nem egyértelmű és nem világos. Az Atya és Jézus Krisztus szellemiségben ugyan egyek, de nem azonosak. Jézus Isten fiának nevezte magát, élt az Isten törvényeiben, cselekedte az Ő akaratát. Benne megláthatjuk az Atya képmását, mint ahogy az apostolokban Jézus Krisztus képmását.
Jézus az Atya fiának tartja magát, vagyis teremtménynek. Az Atyától független éntudattal rendelkezik. Mt.17:25-26 versében ezt akarja kifejezni a templomadóval kapcsolatosan: „Mit gondolsz Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? a fiaiktól-é, vagy az idegenektől? Monda néki Péter: Az idegenektől. Monda néki Jézus: tehát a fiak szabadok.”
Jézus mélységes alázatát és háláját fejezik ki az Atyának a víz borrá változtatása, a csodálatos kenyérszaporítás, és Lázár föltámasztása alkalmával. Vagyis a csodáit az Atyának tulajdonítja, nem magának, ezért hálát ad, hogy az Atya meghallgatta (Jn.6:11).
„Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen a halakból is, amennyit akarnak vala.”
Lázár föltámasztásakor:
„Elvevék azért a követ onnan, a hol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem.
Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem.” (Jn. 11:41)
Jézusnak független éntudata van, mélységes alázattal és tisztelettel beszél az Atyáról, minden vonatkozásban
Legelőbb teremtette Isten a világosságot, és a világosság után a világosság gyermekeit, vagyis az elsődszellemeket, közöttük Jézust. Így volt Jézus, mielőtt a világ lett volna, kezdettől fogva az Atya világosságában. Az elsődszellemek segítettek az Atyának a világ teremtésében. Jézus a kezdettől, az elsődszellemek lázadása idején, messiási feladatának utolsó percéig szellemiségben egy maradt az Atyával, de nem volt az Atyával egy személy. Soha nem hasonlott meg az Atyával, ezért volt mindig egy az vele.
„Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nekünk! Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?
Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.”
Jézus Krisztusnak, aki ekkora jelentőségű feladatot vállalt, megadta az Atya azt a fajta segítséget, hogy belülről segítette Őt, amint az apostolok is megkapták a feladataikhoz az igazság szellemét, vagyis a Szentlelket. Ez a fajta segítség maximálisan tiszteletben tartja a szellem szuverenitását, szabad akaratát. Nem fosztja meg a feladatot vállaló szellemet a dicsőségtől, és a jutalomtól sem.
Jézus feltámadása után megjelenik az apostoloknak, és szól hozzájuk: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt.28:18.)
Végezetül olvassuk el Pál apostol zsidókhoz írt levelének Krisztus az Isten fia és az angyaloknál feljebbvaló című fejezetét, mely alapján egyértelművé válik minden.
„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által,
A kit tett mindennek örökösévé, a ki által a világot is teremtette,
A ki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, a ki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, a ki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban.” (Zsid. 1:1-3.)
A fenti idézetek alapján el kell tudni dönteni a vitát: Jézus Krisztus szellemiségben egy az Atyával, de nem azonosak, csak az Atya képmása.
Ha az Atya Jézus Krisztusba, és az emberekbe is kihelyezett volna magából egy darabot, mint az elsődszellemekbe, kizárt dolog lett volna az elbukás. Jézus nem azt mondja, hogy én azonos vagyok az Atyával, hanem hogy benne él az Atya, és ez nagy különbség.
„A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi-e dolgokat.”(Jn.14:10.) Mint ahogy az apostolok pünkösdkor megkapták a vigasztalót, az igazság szellemét, a Szentlelket, akik azután bennük lakoztak.
„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.” (Jn:14:15-17.)
Ugyanúgy, mint Jézusban az Atya, a tanítványokban a Szent Lélek.
„Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.” (Jn.14:26)
Igazságtartalma:100%