Máté evangéliumának 17. fejezete

Mt. 17, 1-13. Krisztus megdicsőülése

 „És hat nap mulva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magokban egy magas hegyre.”

És elváltozék előttök, és az ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség.”

Jézus dematerializálta a fizikai testét, fénnyé vált. Lebontotta a fizikai testét, amely ugyanakkor valahol megmaradt, mint fényjelenség. Az apostolok tudták, mert a szemük előtt játszódott le: az arca ragyogott, a ruhája fehér volt és fényes, tehát megmaradt az emberi körvonala, csak fénnyé változott. Világított, mint a nap. Vagyis megdicsőült.

 A spiritiszta korszaknak volt fenntartva megérteni a megdicsőülés, a transzfiguráció jelenségét. Az evangélium csak megemlítette, mint tényt, de nem magyarázta meg, mert az emberszellemeknek akkor még nem voltak kellő ismereteik ahhoz, hogy azt, mint a természettörvény fizikai jelenségét megérthessék. A szellemnek a fluidokban való motorikus működése még ismeretlen volt előttük, ezért az ilyen működés megnyilatkozását csodának tartották.

A szellemek materializációjának lehetősége ma a spiritizmus által bizonyított tény (fényképek). A szellemtan természettörvénynek hirdeti a csodát. Elűzi ezektől a szellem-megnyilvánulásoktól való félelmet a szellemeknek az emberekkel való élénk, sokoldalú kapcsolata által, amely az embereket magasabb szintű megismeréshez juttatja.

„És ímé megjelenék ő nékik Mózes és Illés, a kik beszélnek vala ő vele.” Mózes és Illés szellemének megjelenése bizonyítja a szellem halhatatlanságát, azt a képességét, hogy anyagi formákat ölthet, és szervezeteket éltethet. Megállapítja, hogy a lélek szellemivé, az anyag lelkivé fejlődjék. Bizonyítja, hogy a testek megdicsőülése, az emberi nemnek a testképében (idegszellem vagy periszprit) való feltámadása evangéliumi igazság.

Az evangélium hirdeti ezt a törvényt, a spiritizmus betölti, a holtak feltámadása pedig megpecsételi.

 Felismerhető az apostolok számára Mózes és Illés. Péter mindjárt meg is állapítja szokásos vehemenciájával: „Uram, jó nékünk itt lennünk.” Már hogyne lenne jó Mózessel, Illéssel és Jézussal, ez már a mennyország. „Ha akarod, építsünk itt három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.” Itt másodszor történik meg, hogy az Atya jelt ad magáról. „Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes felhő borítá be őket…”. A felhők általában nem fényesek. Az Atya alak és forma nélküli, de mégis látható, és érzékelhető felhő formájában; fényjelenségből áll és hangot is hallat: „Ez az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok.”

Az apostolok kellőképpen meg is ijednek ettől: „És a tanítványok a mint ezt hallák, arczra esének és igen megrémülének.” Sok egyszerre ennyi természetfeletti jelenség, még nekik is: Jézus fénnyé válása, Mózes és Illés megjelenése, a fényes felhő, és még hangot is hallottak. Jézus odamegy hozzájuk, és megnyugtatja őket.

 Rövid idő alatt történhettek ezek az események: „Mikor pedig szemeiket fölemelék, senkit sem látának, hanem csak Jézust egyedül.” 

Ez tulajdonképpen már bizonyíték arra, hogy Jézus tud dematerializálni, hogy fénnyé is tud válni, továbbá arra, hogy Ő a Krisztus, az Atya egyszülött fia. Bizonyíték egyúttal arra is, hogy tényleg fel fog tudni támadni. Jézus pont ezért tiltja nekik, hogy erről bárkinek beszéljenek, amíg ő föl nem támad a halálból. Erre kérdezik meg a tanítványok, hogy Miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie? Jézus válaszolja: „…Illés immár eljött, és nem ismerék meg őt, hanem azt mívelék vele, amit akarának. Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról szóla nékik.” Illés reinkarnációja Keresztelő Jánosban egyértelműen bizonyítható a bibliából a kiollózások ellenére is. (100%)

(Lukács 1, 13-17., Máté 17, 1-13., Lukács 7, 27., Máté 11, 10. és 14, 5., Malakiás)

Illés reinkarnációja Keresztelő Jánosban

 Malakiás 4, 5-6.

Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az Atyákhoz…”

Luk. 1, 1-13. Keresztelő János születésének hírül adása

Heródesnek, Júdea királyának korában élt egy abia osztályából való, Zakariás nevű pap. Felesége Áron leányai közé tartozott, Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak az Isten előtt. Szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint. De nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten életük alkonya felé jártak.

Történt mégis, hogy amikor Zakariás osztályának sorrendjében papi szolgálatát teljesítette az Isten előtt, s a papság körében hagyományos szokás szerint rá esett a sor, hogy illatáldozatot mutasson be, bement az Úr templomának szentélyébe. Megjelent neki az Úr angyala, az illatáldozat oltárának jobb oldalán. Amikor Zakariás meglátta, meghökkent, és elfogta a félelem. Az Angyal azonban így szólt hozzá:

„Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak.

És lészen tenéked örömödre és vigasságodra, és sokan fognak örvendezni az ő születésén; Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva….

…És ez Ő előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet.”

 

Mt. 11, 1-19. Keresztelő János kérdése és Krisztusnak róla való bizonyságtétele

Máté evangéliuma 11. fejezetének 10. és 14. versében Jézus maga tesz tanúbizonyságot arról, hogy Keresztelő Jánosban Illés reinkarnálódott.

„Mert ő az, a kiről meg van írva: Imé én elküldöm az én követemet a te orczád előtt, a ki megkészíti előtted a te útadat.” (Mt. 11, 10.) (Mal. 4, 5.)

„És, ha be akarjátok venni, Illés ő, a ki eljövendő vala.

A kinek van füle a hallásra, hallja.” (Mt. 11, 13-14.) 100%.

Mt. 17, 14-21. A kórságos meggyógyítása

 „Mi miért nem tudtuk azt kiűzni?” Itt szokatlanul kemény Jézus megnyilvánulása az apostolokkal szemben. „Óh hitetlen és elfajult nemzettség! vajjon meddig leszek veletek?” Itt a kereszthalálra gondol, de a 20. versben említett szavakat: „ha akkora hitetek volna, mint a mustármag”, ezt bizonyára az apostoloknak szánta.

Az Atyához intézett könyörgéssel és böjtöléssel erősíthetjük a hitünket. Az apostolok akkor még esendő emberek voltak, sem a Krisztus szikrát, sem a Szentlelket nem kapták még meg.

Csak az erősebb tudja legyőzni az erőset. Ezért könyörögjetek az Atyához, hogy erősítse meg a hiteteket, és szoktassátok a szellemeteket ahhoz, hogy szigorúan tartózkodjatok a bűntől, és gyarapodjatok erőben és világosságban, hogy túlsúlyt nyerjetek a gonosz erők fölött.

Az apostoloknak volt ugyan hitük, de nem volt elég önbizalmuk. Ők még nem voltak kipróbálva, csak amikor Jézus már elvétetett tőlük, a Szent Lélek elnyerése után nőtt meg az önbizalmuk, és a médiumitásuk is csak utána vált intenzívebbé.

Mt. 17, 22-23. Jézus másodszor jelenti szenvedéseit

 Galileában ismét jelzi, hogy az ember Fia az emberek kezébe adatik és megöletik, de harmadnapra föltámad.

Mt. 17, 24-27. A templomadó

Pétertől megkérdezik a kétdrakma-szedők: a ti mesteretek nem fizeti a két drakmát? Mielőtt Péter megszólalt volna, Jézus, bizonyítván a dolgok Istenhez hasonló módon történő megértését, megkérdezi Pétert: „Mit gondolsz Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? a fiaiktól-é, vagy az idegenektől? Monda néki Péter: azidegenektől.Monda néki Jézus: Tehát afiaik szabadok.”

A templom az Isten háza, Jézus Isten Fia. Akkor ő az adó fizetése alól mentes.

Jézus Krisztus nemcsak hogy nem szegült ellen a földi törvényeknek, de még annak látszatát is elkerülte. Teljesítette azt, amit testileg nem is tartozott volna, ezzel példát mutatott követőinek, hogyan kell a világot legyűrni a jogtalanság eltűrése által. (100%)

/Forrás: Jézus Által az Atyához/