Mit jelent a megbocsátás?

Mit jelent a megbocsátás? – Kioldani a szívünkből a haragot.

Hogyan lehet kioldani a haragot a szívünkből?

A saját erőnkből ez nem megy. Kérni kell az Atya vagy Jézus Krisztus segítségét, rotálja a szívünket, hogy mindenkinek meg tudjunk bocsátani, de főleg X Y-nak (adj segítséget, add kegyelmedet Uram, hogy minél előbb meg tudjunk bocsátani). Vagy kérjük a boncasztali megoldást.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy nekünk nem kell megtennünk mindent a megbocsátás érdekében.

Mi az első és a legfontosabb teendőnk, mielőtt keresnénk a módját, a lehetőségét a szívünk megérintésének? Megkeresni a harag kialakulásában a saját hibáinkat.

Milyen hibákat követtünk el, hogy ez így alakult? Boncoljuk az események folyását szituációnként, egyenként. Minden szituáció boncolgatásához kérjük az Atya vagy Jézus Krisztus segítségét, megvilágosító kegyelmét.

Melyek voltak ezekben a szituációkban a leglényegesebb hibáink? Nem gyűjtőfogalmakat kérünk, hanem a hibáinkat konkrétan. Ennek megvilágosítása kíméletlen és nagyon kritikus őszinteséget követel tőlünk, mert a lakkozással, ideologizálással nem fejlődünk, csak megerősítjük magunkat a hibáinkban.

Mi lett volna a helyes megoldás? Minden szituációban ismerjük föl, hogy mit kellett volna másként cselekedni, hogy elkerüljük a haragot. (Meséld el a kocsonyahús esetét!Tanfolyamra készültem, de a fél nyolcas mise után beszaladtam a piacra, hátha találok még a kocsonyába egy pár körmöt, sikerült is. Hazaérve gyorsan megpörköltem, megtisztítottam és lemostam. Majd mondtam a férjemnek, hozzon be az ebédlőszekrényből pár darab szalvétát a hétköznapokon használatos szalvétákból. Ő a többrétegű, piros színű szalvétát hozta. Én csak annyit mondtam, hogy nem ezt. Ideges voltam, mert el szerettem volna érni a háromnegyedes buszt, amivel a tanfolyam színhelyére utaztam. A férjem visszavitte a szalvétákat, bevágta az ebédlőszekrény ajtaját, és otthagyott. Nekem kellett bevinni a szalvétát, letörölni, zacskóba rakni és levinni az ételt a hűtőládába.)

Vizsgáljuk meg, hogy az esetek többségében milyen érzések, gondolatok azok, amelyek spontán reakcióba léptek bennünk? (Nem ezt. Nem mondtam mást, mégis azt fejezte ki, hogy én mennyi mindent elvégzek, milyen jó vagyok, mindent megteszek neki, hogy karácsonyra meglegyen a szokásos kocsonyája, amiből én már nem eszem egy falatot sem, mert nem eszem húst. Ő ezzel szemben nem képes tolerálni az én idegességemet.)

A lényeg az, hogy én milyen jó vagyok, ő pedig milyen rossz. Pedig a hibát ott követtem el, hogy nem magyaráztam meg egyértelműen, hogy mit kérek. Találja ki. Azt vártam el tőle, ami nekem természetes, vagyis, hogy az én gondolkodásom rúgójára járjon az ő agya is.

Ezek a fölismerések azért fontosak, hogy ezek ismeretében megtanuljunk egyértelműen fogalmazni, hogy az elvárásainkat mindenki számára világossá, érthetővé tegyük.

Más az, amikor valaki szándékosan nem teszi azt, amit elvárunk tőle. Akkor nem veszekedni, kiabálni kel, és a sérelmeinket vagdosni a fejéhez, hanem higgadtan és határozottan megmagyarázni, mi az, amit elvártunk tőle, és nem teljesítette. Ilyen esetben nyugodtan szabhatunk valamilyen szankciót is, de azt akkor be is kell tartatnunk, ha nem akarunk hiteltelenné válni a másik előtt.

(A fölmosott kövek összetaposása-szituáció: Gyakran előfordult, hogy a férjem a frissen mosott köveket bosszantás céljából végigjárta. Minden alkalommal puffogva, mérgelődve újratöröltem utána. Egyszer aztán hagytam megszáradni az összetaposott köveket. Másnap reggel bemutattam neki, hogy minden lábnyoma meglátszik minden helységben. Mondtam, hogy nem fogom feltörölni, így fog maradni, de az aznapi ebédre hívott vendégeinket visszamondom. Néztem a telefonra, és nagyon elszánt voltam. Érezte, hogy be is tartom az ígéretemet, végül azt mondta: „feltörlöm, csak ne mondd vissza a vendégeket.” Hozta a felmosó-vödröt, és felmosta. Akkor először. Soha többé nem lépett rá a frissen mosott kövekre.)

Meg kell tanulnunk a problémákat úgy kezelni, hogy az veszekedéstől mentes, megnyugtató érzést váltson ki bennünk. (Amikor megmutattam az összetaposott köveket, ő maga is belátta a hibáját, így ebben a helyzetben ez volt az egyetlen indulatoktól és veszekedéstől mentes megoldás. Előtte mi volt? Puffogva, durrogva, szitkozódva újra végigtöröltem a köveket, mégsem változott semmi.)

Tanuljuk meg a konfliktusokat veszekedéstől mentessé tenni! Ha valamilyen hibát követnek el a sérelmünkre, akkor ne a sérelmeinket vagdossuk a másik fejéhez, hanem a hibáit. Mindaddig ne szóljunk semmit, amíg a mondandónkat indulatoktól mentesen el nem tudjuk mondani. Magyarázzuk meg, hogy az adott szituációban milyen hibákat követett el a sérelmünkre: megalázott, lekiskorúsított, nevetségessé tett, vagy ez és ez a magatartás sértette az önérzetünket, mi ilyet nem szoktunk megengedni magunknak mással szemben. Ezért az eseményért ezt és ezt fogjuk tenni. Ha ez még egyszer előfordul, akkor szankciót szabunk, megcélozva a másik legérzékenyebb pontját, ami a legsérelmesebb lesz neki.

(Szituáció: A párom macskája megszült, én pedig még melegében gazdát kerestem nekik. A keresztlányom nézegette a macskákat, és kiválasztott egyet. Erre nagy dérrel-dúrral jön a párom, hogy az a szerencsétlen macska csak most szült, és máris zaklatjuk, majd gyorsan becsapta a garázs ajtaját. A keresztlányom hazaszaladt. Én viszont föl voltam háborodva, és keresetlen szavakat vagdostam a fejéhez. Később már éreztem, hogy ez nem volt egy sikeres akcióm, ezért megint ki fogok kapni. Estefelé leültem írni, de már alig mertem a kezembe venni a tollat.

„Már megint nem azt tetted, amit kellett volna!” Hát mit kellett volna neki mondani?

„A hibáját.” De hát mi volt a hibája? „Az, hogy megalázott. Ezt mondd meg neki.”

Tudtam, hogy az ő szemében a legnagyobb vétek, amit az ember a másik ellen elkövethet, a megalázás. Már menni is akartam, hogy helyesbítsek.

„Állj, te, le akarsz menni Hódmezővásárhelyre a barátnődhöz, csak nem tudod, hogy mondd meg neki, hogy beleegyezzen. Mondd a következőképpen: Te engem a keresztlányom előtt megaláztál, (tágra nyíltak a szemei), lekiskorúsítottál, ezért én szerdán három napra lemegyek a barátnőmhöz Hódmezővásárhelyre. Ha legközelebb megalázol, egy hétre megyek le. Elmondtam a mondókámat, és legnagyobb megdöbbenésemre egyetlen szó ellenvetése sem volt.)

A harag azért alakul ki bennünk, mert nem tudjuk kezelni a szituációkat. A veszekedéssel, az indulatok összecsapásával nem oldunk meg semmit, amíg senki nem változtat a magatartásán, addig minden ott folytatódik, ahol abbahagytuk. Tehetetlennek érezzük magunkat a másikkal szemben, és ez a tehetetlenség, ez a legyőzöttség fáj. Ki kell vívnunk az egyenjogúságot, és le kell szállnunk a magas lóról. Megéri. Így, és csakis így lehet a szerelmet, a szeretetet megőrizni, ha alakítjuk, formáljuk egymást, hogy minél nagyobb egyetértésben, szeretetben tudjunk élni egymással.

Mindig beszéljük meg a problémáinkat, lehetőleg ne maradjon bennünk kioldatlan sérelem. Találjuk meg azt a hangnemet, hangszínt, stílust, amely érzékelhetővé teszi a szeretetet a másik iránt. A kölcsönös egyetértést, megértést ne zavarja meg ez a sérelem, ez a csekélységnek tűnő folytonossági hiány.

Mi segíti elő a megbocsátást? A hibáink fölismerése, mert azzal elfogadjuk, hogy a konfliktust megelőzhettük volna, ha nem hibázunk. Elismerjük a vétkességünket. Ezt a vétkességet erősítsük magunkban!

A konfliktusbeli partnerem kiszolgáltatottsága, kisebbségi érzése, tudatlansága, lelki sérülése, stb. az, ami megindíthatja a szívemet: „Bocsáss meg nekik Atyám, mert nem tudják, mit cselekszenek!”

A cselekedeteim következményeinek a súlyossága: Melyikünk az, akitől többet vár el az Atya? Melyek azok a tényezők, amelyek a partnerem vétkességét csökkentik?

Végül, de nem utolsó sorban, mi segíti elő a megbocsátást? Az Isteni segítségért való könyörgés, mert ez egyedül nem megy.

Kérjük a boncasztalt bármi áron is, mert most még tudjuk, miért kell szenvednünk, és sokkal könnyebben el tudjuk fogadni a cserébe kapott nehézségeket.

Van még valami hozzátennivalótok a megbocsátás témájához? Igen van. A miatyánkban imádkozzátok nap-mint nap: „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”, és gondoljatok a gonosz szolga példabeszédére, aki nem engedte el szolgatársának az övénél sokkal kevesebb tartozást, amikor az ő ura a jóval többet is elengedte.

Az Isten irgalmas, de igazságos is egyben. Ha nem látja bennünk a törekvést, az akarást, minden erőnk megfeszítését, akkor nem bocsát meg. Ellenben ha látja, hogy törekszünk rá, végigzongorázzuk az enyhítő és mentő körülményeket, és mégsem sikerül, esetleg tudatlanságból, vagy bármi más okból valami elkerülte a figyelmünket, akkor közbelép, segít egy sugallattal, egy szituációval, egy álom, vagy egy meditációs kép segítségével, de mindenképp hozzásegít a kioldáshoz.

Figyeljünk ezekre a jelekre, ne menjünk el mellettük! A harag miatt évszázadokra, inkarnációs kapcsolatok sokaságára összekapcsoljuk magunkat egymással. A bosszú még a másik dimenzióban is élteti és tüzeli bennünk a gyűlöletet. Sőt, lehetőségünk van üldözni a másikat, kárt, betegséget okozni egymásnak. Bármilyen fizikai testet (jelmezt) is veszünk magunkra, ők akkor is megtalálnak bennünket. Sok-sok házastársi kapcsolatot kell majd leélnünk, hogy kioldódjon belőlünk a harag, a gyűlölet, mert akkor már nem is tudjuk, hogy honnan indult, mi volt kezdete. Ne zárjuk le az inkarnációinkat haraggal!

Mindig a tökéletes bánatból induljunk ki, mindig próbáljuk beleélni magunkat a másik fél helyzetébe, gondolkodásába, elemezzük, hogy mit érzett ő akkor. Ha át tudjuk én élni a másik fél sérelmeit, fájdalmát akkor szükségszerűen föllép a jóvátétel szándéka is. Ez az érzés segít bennünket ráhangolódni a megbocsátásra. Ez a szeretet-megnyilvánulás a részvét, ezt erőlködéssel, logikával nem lehet kipréselni.

Józan logikával elemezzük a hibáinkat, a másikban kialakuló reakciókat, érzéseket, és azok következményeit. Milyen súllyal nehezednek ezek a mi vállunkra? Milyen bűnrészességek merülhetnek föl a másik reakcióinak következményei kapcsán? Érezzük át az ő sérelmeit, fájdalmait, megbántottságát. Így bánjuk meg vétkeinket, és így várjuk, segítsük megszületni a jóvátétel igényét, vágyát, ami ráhangol a megbocsátásra.

Természetesen ezek csak irányelvek, melyeket mindenkinek magára kell szabni. Ahányan vagyunk, annyi félék a reakcióink, az érzékeny pontjaink. Mindenkit máshogyan érint meg, mindenkiből mást vált ki egy-egy szituáció. Ezért látjuk a legjobbnak a valós, megtörtént ütközések elemezgetését, hogy abból a legtöbbet tudjunk hasznosítani.

Gyakorolgassuk az elemezgetést, hogy rutint szerezzünk belőle, mert erre egész életünkben nagy szükségünk lesz. Lehet, hogy erre az elemezgetésre eleinte csak akkor kerül sor, , amikor már megtörtént a konfliktus, de annak lerendezésében, a tanulságok levonásában, és a kompromisszumok kialakítása során is nagy hasznát vesszük annak, ha belátjuk a hibáinkat, nem is beszélve ezek továbbadásáról. Ne sajnáljuk az erre fordított időt, mert nagyon meg fog térülni nem csak a magunk, de a hozzánk fordulók életében is.

Mi a megbocsátás lényege? Van, hogy a legnagyobb biztonsággal érezzük, hogy már nincs harag a szívünkben. Meg lehet ezt érezni? Vannak csalhatatlan jelei, ha már valóban nincs bennünk harag? Kaphatok én ezekre választ? Igen kaphatsz.

A megbocsátásnak csalhatatlan jelei nincsenek. Amit ti az érzékeitekkel kontrollálni tudtok, az a szándék, az akarás. Szükség van a szándékra, az akarásra, a tudatos megbocsátásra, ami elindítja a megbocsátás mechanizmusát, de a megbocsátás igazán a gyakorlatban dől el, hogy a spontán emlékek milyen érzéseket váltanak ki belőletek, illetve az Isteni kegyelmek segítségével hogyan módosulnak, változnak az akkori érzések, indulatok. Ha már a szituációk nem váltanak ki belőletek negatív érzéseket, indulatokat, haragot, vagy ha már érzéketlenül tudjátok szemlélni az akkori eseményeket, akkor nagy valószínűséggel valóban megbocsátottatok. Száz százalékos biztossággal csak odaát, az utolsó inkarnációtok eseményeinek elemzésekor fog eldőlni.

Hamarosan következő részben:

Mi a bűn?