Máté evangéliumának 10. fejezete

Mt. 10, 1-42. Krisztus kiküldi tizenkét apostolát és hatalmat ad nekik és oktatást

 

1-4. Kiküldi Jézus a tizenkét apostolt a környező városokba, és pontos útmutatást ad nekik, hogy mit tegyenek, és mit ne. Nem üres kézzel indulnak útnak, megkapják hozzá azokat az eszközöket, képességeket és hatalmat, amelyek segítségével ezt a munkát el tudják végezni.

5-6. „Pogányok útjára ne menjetek…” Vagyis azokhoz, akik még nem hisznek Istenben, nem képesek fölfogni a szellemit. „Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz.” Azokhoz küldi őket Jézus, akik szívesen tevékenykednének az igaz hitért, de segítség nélkül nem képesek azt felismerni.

7. „Elmenvén, pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa.” A Jézus által hirdetett evangélium isteni igazság, a megismerés kulcsa, az örök élethez vezető út. Benne van az emberek és szellemek üdve, valamint az új kinyilatkoztatásnak, a spiritizmusnak a megjövendölése is.

8. „Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.”

 

9-10. „Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe. Se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se pálczát; mert méltó a munkás az ő táplálékára.”

Mit jelent a fizikai test számára a táplálék? Létfenntartást, vagyis táplálék nélkül nem tud meglenni. Tehát a létfenntartás szükséglet. Vagyis a helyes fordítás szükséglet lenne.

A fenti idézetet a Károli Gáspár fordításából vettem. A táplálékból lehet következtetni a szükségletre, tehát a fordítás elfogadható, de a helyes fogalom a SZÜKSÉGLET lenne.

A legtöbb fordításban a fenti idézet így hangzik: a munkás ugyanis megérdemli a bérét. A bér jogi fogalom, a munkaszerződés sarkalatos pontja, mely szerint meghatározott munkáért meghatározott bér jár. Ennek hiányában érvénytelen a szerződés. Általában a BÉRT miben fejezzük ki? FORINTBAN. Minek a neve a forint? A magyar PÉNZNEK. Tehát miben kapjuk a munkabérünket? PÉNZBEN.

Mit mond azonban Jézus? „Ingyen vettétek, ingyen adjátok. Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe.” Az összes természetgyógyász, aki „Isteni energiával gyógyít”, a bibliának erre a fordítási tévedésére alapozza a gyógyításért, és a megszállók elküldéséért kért több ezer forintos vizitdíjakat.

13-14. „És ha méltó a ház, szálljon a ti békességtek reá.” Ne erőszakoljátok rá az emberekre adományaitokat. Nyújtsátok azoknak, akik keresik, hogy ezek élvezzék ezt az áldást. Ha valaki elfogadja az adományt, aztán ok nélkül elveti, és csalóknak nevez benneteket, legyetek nyugodtak, áldást fog hozni nektek. Az apostolok békéjét is Jézus Krisztus áldása kísérte. Az újkor Krisztuskövetőinek ezt az újjászületés, és a Lélekkeresztség biztosítja. Ezért kell a feladattal születetteknek feladatuknak felvállalása előtt föltisztulni a leszületési szintjükre, hogy ezt a békét továbbadhassák.

„Ha pedig nem méltó… és nem hallgatja a ti beszédeteket, mikor kimentek abból a házból, vagy városból, lábaitok porát is verjétek le.” Vagyis a csalódottságtól, és az ezzel járó rossz érzéstől szabaduljanak meg.

16-20. „Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.” A farkasok vérengző fenevadak, ezért legyetek okosak, mint a kígyó. Lássátok meg a kísértő szándékot, gondolatokat, és kerüljétek ki a csapdákat.

Jézus Krisztus soha nem a feltett kérdésre válaszolt, hanem a mögötte rejlő hátsó szándékra. Mindig kisiklott a farizeusok keze közül, sosem találtak rajta fogást, ezért voltak dühösek rá.

Jó példa erre a parázna asszony esete. A Mózesi törvény szerint megkövezhető az, akit paráznaság bűnében tetten érnek. A farizeusok megkérdezik Jézust, ő mit mond erre. Ha alátámasztja ezt az állítást, akkor megkövezik az asszonyt, ha azt mondja, hogy tekintsenek el a törvény betartásától, akkor őt ítélik el. Jézus nem kerülte ki, hogy ítélkeznie kelljen, nem tagadta egyik állítást sem, csak annyit mondott: „A ki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.” Így tudta megoldani azt, hogy az asszonyt megmentse.

Jézus tanítványai a földön az ellentét világában működnek, ahol nem ismerik a törvényt, így csak saját megismerésük szerint bírálhatják, ítélhetnek meg őket.

De hiszen tudjátok, hogy nem ti vagytok azok, akik itt működtök, hanem az igazság szelleme működik általatok, és ez meg is fog védelmezni benneteket, ha ellenségeitek a bíróságaik előtt panaszt emelnek ellenetek.

21-25. „És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért; de a ki mindvégig megáll, az megtartatik.” Miben rejlik ennek a gyűlöletnek az ereje, hogy testvér megöleti a testvért, gyermek az anyját, apját? Kiben rejlik ez az erő, amitől ennyire el tud hatalmasodni, durvulni a helyzet, hogy gyilkosságig fajul a szemléletbeli különbség? A Sátán az, aki ádáz küzdelmet folytat az embereken keresztül a Krisztuskövetők ellen.

De a ki mindvégig állahatatos marad, az idvezül.” Jézus Krisztus kínszenvedését is azért fokozták a végsőkig, hogy megtörjék. Ő azonban kitartott, mert csak így tudta legyőzni a Sátán hatalmát.

Ha megtörik az ember, a Sátán martalékává válik, és akkor hiába szenvedett annyi időn keresztül. Amikor benne van az ember, akkor már nincs visszaút. Itt van ám nagy szükség az önfegyelemre, önuralomra, türelemre, kitartásra, és erős hitre. Ezek nélkül labdába sem rúghatunk.

Ne kívánjátok hát, hogy veletek más történjen, mint a Mesteretekkel. Ti nem vagytok feljebbvalók nála, és még Ő, az Isten elsődje sem volt képes meggyőzni mindenkit.

 

26-33. „Mert nincs oly rejtett dolog, a mi napfényre ne jőne; és oly titok, a mi ki ne tudódnék”. Ti, akik eszközei vagytok a szellemnek, ne titkoljátok el eredményeiteket, hanem közöljétek a világgal, hogy tudomásul vegyék. És ne féljetek a világtól, mert ha Isten úgy akarja, nincs hatalma még a test fölött sem, annál kevésbé a szellem fölött.

„Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” Ez a hit adjon nektek biztonságérzetet, hogy felvállaljatok mindenféle veszélyt, ami ezzel az úttal jár. „Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt.” Ha kiálltok Jézus Krisztus tanításai mellett, és vallás tesztek mellette, akkor Ő is vallást tesz rólatok az Atya előtt. Ha viszont ezt nem teszitek meg, akkor Ő is megtagad benneteket. Tehát óriási a tét, de az eredmény is.

 

34-42. „Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt.” Jézus tanítása, az evangélium, Isten igazsága ismét válaszút elé fogja állítani az embereket: elfogadják, vagy elutasítják. Ugyanúgy, mint a Jézus keresztre feszítése utáni első évszázadokban. Akik elfogadták rohamosan tisztultak és emelkedtek, tömegesen mentek föl az Isten országába.

Akik elutasították, szintén gyors ütemben csúsztak lefelé. Így alakult ki a sötét középkor a keresztes hadjárataival, az inkvizíciók borzalmaival. Így lesz ez most is, mikor az Ő igéje (aki a médiumok útján szól, ír és működik a spiritizmus korszakában) beteljesül az igazság szelleme által.

Ha a spiritizmus az ellentéttől, vagyis a világ fejedelmétől származna, akkor népszerű lenne. De nem az ellentét világából való, hanem az őstörvényből, az Atyától. Szerepe, hogy betöltse Jézus Krisztus evangéliumát, vagyis visszaépítse a kiollózott részeket: a karmát és a reinkarnációt a bibliába. Ezért nem hozza meg a békét a világnak, hanem háborút, viszályt eredményez, a szellemek harcát az egyénekben, családokban, népekben és államokban.

Isten a szellemvilág részére alkotta az őstörvényt, az örök élet világa részére. Az ellentétes törvény következménye a szakadás, a bukás, amely szolgálja az anyagnak, és a halálnak földi világát.

Azért aki az evangélium betöltését befogadja az igazság szelleme útján, az befogadja azt, aki az evangéliumot elhozta, s vele együtt azt is, aki Őt elküldte: az összes lény mindenható teremtőjét, az Atyát.

/Forrás: Jézus Által az Atyához/

0 Hozzászólás. Küldj egy hozzászólást vagy egy trackback-et.

 




Hozzászólás: