A negatív szellemvilág kialakulása és célja

Az elsődszellemek bukásával, illetve lázadásával kezdődött a negatív szellemvilág kialakulása. Voltak súlyosan, kevésbé súlyosan és még kevésbé súlyosan vétkező szellemek.

A súlyosan vétkező elsődszellemek többnyire bemerevedtek. A kevésbé súlyosan vétkezők számára az Atya javítóprogramokat dolgozott ki, minek alapján hosszabb-rövidebb idő alatt vissza tudtak volna tisztulni a paradicsomi állapotokra, persze természetesen a feltételek, illetve az Atya elvárásainak a megvalósításai alapján.

Meg kellett alkotni azt a láncszemet, amely a továbbfejlett elsődöket és a mélybe bukott szellemeket (akiket ti démonoknak, ördögöknek, sátánoknak is nevezhettek) önmaga létezési területe által kapcsolja össze, az embert.

 A megteremtett eredeti Emberszellem fenséges, isteni küldetést kapott, azt a missziót, hogy önmagából példát fejlesztve ki, égi mintát mutasson azok felé, akik a mélységekben helyezkednek el.

Az eredeti ember arra rendeltetett, hogy Istenhez való hűségét, szeretetét letükrözve az alsóbb világok szellemeihez, paradicsomi boldogságukat észlelvén, azok vonzó példát láthassanak benne a felemelkedéshez. Az ember tehát nem a szellemek első teremtésekor kapott létet. Szellemük megalkotásának az volt a feltétele, hogy az eredeti, Istenhez hű elsődszellemek fejlődésükben már egy jelentős fokozathoz érkezzenek el.

Az ember szellemét a Teremtő oly módon alkotta meg, hogy felhasználta azokat a letisztult kész rétegeket, melyek a hű szellemek teremtéseiként rendelkezésére álltak, mint tiszta energiaképződmények. Vagyis az emberszellem kétféle minőséget egyesített magában. Egyrészt a fejlesztett elsődök által létrehívott lélekrétegeket, másrészt azt az isteni szikrát, amit a Teremtő az emberbe is – mint szellemi minőséget – belehelyezett.

Azaz ekkor történt meg, hogy az, amit a hozzá hű elsődök – mint saját lelkük termékeit folyamatosan a valóság világában megrögzítettek, s ami már képes volt az örök igazsághoz és törvényekhez való hozzáilleszkedésre − Ő saját szellemével átitatta, átvarázsolta ezeket a lélekelemeket.

Ebből az következik, hogy az ember nem ugyanazt a létminőséget kapta meg, amit az eredeti elsődszellemek, hozzájuk mégis hasonlónak, s egyben Istenhez is hasonlatossá teremtetett. Vagyis igaz az, amit a Bibliátok úgy rögzített meg, hogy az isten az embert saját képmására alkotta meg. Ám az is igaz, amit én mondtam nektek, mint messiás szellemetek, titeket már Jézus Krisztus teremtett meg, az Atya erejére építkezve.

A Paradicsomi Világok – ember szellemekkel betelepítve − így jöhettek létre tiszta isteni energiákból felépülve. Mert amikor az ember a Szellemi Paradicsomban kapott helyet, a teremtettség minden szelleme számára kihirdettetett az a dicső szerep, amire az embert az Isten rendelte el. Mert az ember egyesítette magában a messiási feladatkör némely elemeit azzal a tapasztalattal felvértezve, amit a hű elődszellemek – mint saját bukottakkal vívott küzdelmük emlékképeit – belerejtettek az emberszellemek lelkébe.

Az ember emellett még az Isten nemes célra létbehívott tiszta szellemszikrájának is hordozója lett. Boldogságra, örömre, gyönyörűséges szellemi létezésre teremtetett. Ehhez a létezéshez kapott csodálatos színpompás, értékekben gazdag szellemkörnyezetet, melyben szabadon közlekedve, élve, a létezés tiszta vágyakból szőtt folytonos átalakulására berendezkedhetett.

S ahogy ez a Koránban helyesen írva van, irigykedtek is az emberre azok a hozzá közelebb álló teremtmények, tiszta, ám még tökéletlen szellemek, akik bukásuknak még nem érkeztek el a legsötétebb mélységeihez. S irigykedtek azok is, akik az eredeti mennyei szférák alsóbb köreiben helyezkedtek el, kisebb hibáik kijavítási területén tevékenykedve. Mert a számukra is kihirdettetett, hogy az emberre úgy tekintsenek, mint akit saját erőikből is mindig segíteniük kell abban a nemes feladatkörben, amit a Teremtő hagyott erre a lényre. Az ember tehát olyan méltóságot képviselt a teremtettségben, ami − mint rang – jelentős funkciót töltött be az Isten megváltási tervében.

Az elsődszellem, akit ti Lucifer néven ismertek, ekkor követte el azt a hibát, hogy irigységében ellenszegült Isten tervének. Ő már korábban megtévedt szellemként volt jelen az eredeti szellemek szeretetközösségének abban a kicsit homályosabb, kevésbé tiszta részében, amit az előbb javulási területnek neveztem el. Lucifer éppen attól kapott vérszemet, hogy saját méltóságában sértve érezte magát, amikor az embert úgy képzelte el, mint akit az Isten föléje helyezett. Még hogy ő szolgáljon egy nála alacsonyabb rendű, nem az eredeti teremtéskor született szellemnek. Lázadásának ez volt a gyökere. Ez volt az a momentum, amikor tudatosan ellenszegült Isten tervének, aminek az lett a következménye, hogy az eredeti szellemek szeretetközösségéből kivettetett. Ugyanaz volt érvényes rá, mint a többi bukott elődszellemre, vagyis önmaga vetette le magát a mélybe azáltal, hogy engedetlenségében bemerevedett. S nem volt képes többé magából igazat, szépet, tisztát, Istennek tetszően törvényeset előhívni, vagyis önmaga köré sötét gondolatai rétegeit szőtte meg. Amik aztán a nehézkedési erő folytán lejjebb húzták őt, elkülönítve a tiszta világok könnyű, szabad rétegeitől, ahol továbbra is léteztek törvényesen munkálkodó elsődszellemek.

A feladata az lett volna az új lényeknek, hogy azokat csalogassa létezési területéhez közelebb, akik a bukottság felső fokozataiban, tartományaiban helyezkednek el, s ahhoz még kellő mértékű mozgási és döntési szabadsággal rendelkeznek, hogy az emberre, mint boldog örömben élő lényre, égi példára felfigyelhessenek.

S a ezután ezek közül kellő mennyiségű bukott, de már javulni vágyó szellem egészen az emberszint közelébe emelkedhetett, felkarolhatta volna az Isteni kegyelem. Beemelkedhettek volna arra a szintre, ahol már Isten teremtő akarata és ereje folytán a messiások energiájából újjáteremtésre kerülhettek volna, s átminősítések által ők is emberként születhettek volna meg. Emelkedésük következtében fokról fokra magukkal húzták volna egyre feljebb és feljebb azokat az egészen megkérgesedett lelkű szerencsétlen elsődszellemeket, akik náluk alacsonyabb létezési szinteken helyezkedtek el. Mert ez volt az eredeti megváltási terv, s ebben ez volt az ember szó szoros értelmében vett, másokat felemelő szerepe. Végső soron az anyag átszellemesítése eonok leforgása alatt, szakaszosan, makro méretekben így történhetett volna meg

Lucifer gőgje miatt, és lázadása következtében vitte véghez azt a legnagyobb bűnt, amit ezidáig szellem csak elkövethetett. Mert a megváltási tervnek olyan pontján avatkozott be a teremtettség kitisztításának menetébe, melynek terv szerinti megvalósítása esetén az elbukottak sokkal gyorsabban, és sokkal kevesebb szenvedés által térhettek volna vissza eredeti helyükre. Lucifer tehát önzésével, meggondolatlan és gyűlöletből fakadó tettével meghosszabbította azt a periódust, amit a teremtő eredeti szándéka szerint lerövidíteni szeretett volna azoknak a szenvedőknek a megmentésére, akik a tátongó mélységekben gyötrődtek lent.

Ő attól kezdve, amikor az égi közösségből kivettetett, az embernek esküdt ellensége lett. Sértettségében valóban olyan fogadalmat tett, hogy ő ezután az embert ott gáncsolja el, ott és akkor akadályozza törvényes létében, ahol, és amikor csak lehet. Megesküdött magának és az Istennek, hogy az ember legfőbb kísértője és lázadásra csábítója lesz.

Az ember paradicsomi állapotából való kizuhanását közvetlenül Lucifer közreműködése gerjesztette. Lucifer bukását szinte azonnal az eredeti emberszellemek egy részének bukása is követte. Ezt illusztrálja a kísértő kígyó, és az embernek átnyújtott alma esete.

Lucifer lázadásakor a felső világból nem egyedül bukott le. Követték azok a gyenge szellemek, akiknek saját javulásuk, kitisztulásuk adta volna meg a jogot ahhoz, hogy érettebb szellemtestvéreik körében tovább létezzenek. Természetesen ők többé magukból igazat, valódit nem hívhattak létbe, így az a szellemvilág, amely belőlük, teremtő erejük folytán keletkezett, csupa hamisságból, káprázatból, ideiglenes létezéssel bíró lényekből tevődött össze.

Lucifer és társai jól tudták, milyen következményekkel jár az, ha magukat egészen bemerevítik, s ha olyanokká lesznek, mint az első szellembukáskor mélyre süllyedt, halottá szikkadt elsődszellemek.

Ők voltak azok, akik az első szellembukás jó néhány tanulságát, mint isteni javítási programot megismerhették, hiszen éppen ennek gyakorlása lett volna számukra az a feladat, aminek során visszatisztíthatták volna saját foltossá vált szellemüket. Lucifer tehát arról bőséges tapasztalattal rendelkezett, hogy hol az a határ, mi az a végső pont, ameddig a süllyedésben elmehet, maga alá gyűrve a gyanútlan szellemeket, ám azt nem kockáztatva meg, hogy ő maga is a semmibe zuhanjon.

Azt pedig, hogy ő és társai előbb-utóbb ne saját elhasználódott, fertőzött energiáikat, azaz önmagukat emésszék fel, s szellemük az öntudatlanság amnéziájába ne kerüljön bele, úgy kívánta megvalósítani, hogy felismerte, hogy új és friss energiákat mindig a magasabban fekvő, vagy vele egy szinten létező világok teremtményeitől nyerhet, akiket még élénken éltet az isteni kegyelem, s akik még képesek arra, hogy az isteni tiszta energiákból valamennyit magukhoz vegyenek.

Vagyis felkészült mindenre, hogy kiterjesztendő hatalmát fenntarthassa, s minél tovább léteztethesse azok felett a teremtmények felett, akiket sikerül megkísértenie. Mert hatalmat akart, ekkor már világokat átfogó, egyetemest. Ellenteremtést, mely az Isten akaratával mindenkor szembeszegülhet

Lucifer tehát úgy okoskodott, neki folyvást csak résen kell lenni, azaz arra kell ügyelni, hogy ellenteremtése mindig az Isten által táplált lényektől ellopott energiákból töltekezhessen föl. Tudta, hogy az Isten nem pusztítja el még azt sem, ami ellenségévé lett.

Úgy vélte tehát, s ez mind a mai napig érvényes, hogy amíg a teremtettségben léteznek alacsonyabban elhelyezkedő, megkísérthető szellemek, az ő világuralma ezek felett mindenkor biztosított lesz. Mert amikor mindezt felismerte, az embert már nem csak gyűlöletből kellett megkísérteni, hanem annak szükségszerűsége folytán, hogy belőle mindenkor felfrissíthesse magát, a tőle lopott energiákból ő maga töltekezhessen fel.

Lucifer csakugyan a teremtő és a hozzá hű elsődök leghatalmasabb ellenségévé lehetett.

Az Isten mindezt miért engedte meg? Az, aki maga a határtalan szeretet, önmaga lényegével ellentétbe, meghasonlásba soha nem kerülhet. S ha már egyszer létbe hívott szabad akarattal bíró teremtményeket, azoknak a szabadságát nem szüntetheti meg, azoknak a törvényszerűségeknek alapján, melyekkel a teremtett világot körbevette. Mert az Isten a teremtményeit nem saját játékszereinek alkotta meg, akiket ha rosszul viselkednek, isteni erejével nyomban megsemmisíthet. Ő a tiszta, ám még nem tökéletes szellemeket a teremtés korlátai közepette éppen arra teremtette meg, hogy ezek a saját tapasztalásaik útján juthassanak el oda, hogy felismerhessék törvénytelenségeiket. Szabadságukban áll, hogy mindazt, amit bűnként követnek el, helyrehozzák, részben önerőből kijavíthassák, Így egyre teljesebb és tökéletesebb igazságok és törvények meglátásához és megalkotásához érkezhetnek el. Csak így lesznek képesek megtapasztalni azt, amit a Teremtő legfőbb örömüknek szánt, vagyis, hogy idővel törvényes keretek között működve, ők maguk is saját világaik teremtő uraivá növekedhessenek, s átélhessék azt a pompás élményt, amit a teremtés aktusa jelent. Ehhez önmagukban olyan teljességhez, harmóniához, bölcsességhez, és legfőképpen szeretethez kell elérkezniük, ami csak azáltal jöhet létre a lelkükben, ha a Teremtő lényegét önmagukba minél teljesebb módon építik be, azaz fokról fokra azonosulni tudnak az Ő terveivel, különféle aspektusaival, számukra kinyilatkoztatott törvényeivel.

Igazság tartalma: 100%.